Blaga lesz a Keresztény-Liberális Szövetség kampányfőnöke
2014. augusztus 12. 11:47, utolsó frissítés: 11:47Vasile Blaga PDL-elnök, a Keresztény Liberális Szüvetség társelnöke lesz a szövetség államfőválasztási kampányának főnöke - jelentette be Klaus Johannis. Azt mondta, kedden tartották az első nagy, választási kampányt előkészítő gyűlést, és ezen kérték fel Blagát, hogy a kampányt vezesse. Balaga elmondta, örült a felkérésnek, mert úgy érzi, rendelkezik kellő tapasztalattal a kampánycsapat koordinációjához. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak