Bűnvádi eljárás indul Dan Șova volt miniszter ellen
2014. augusztus 13. 10:32, utolsó frissítés: 14:06
UPDATE 2: Bűnvádi eljárást indított a DNA Dan Sova ellen. A DNA szerdai közleménye szerint Sovát hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják: a vádhatóság szerint a Sova és társai ügyvédi iroda olyan szerződéseket kötött 2007-ben, amelyek 71 millió lejes kárt okoztak az állami tulajdonban lévő energetikai létesítményeknek, az ügyvédi irodának mégis 3,4 millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat fizettek ki. (mti)
UPDATE: A DNA-tól való távozása után Dan Şova azt nyilatkozta, az ügyészek gyanúsítottként kezelik a Rovinari és Turceni-ügyben. Azt mondta, szerinte Sorin Blejnar volt ANAF-elnök feljelentése nyomán indult vizsgálat, és ezt normálisnak tartja, viszont nem jelenti azt, hogy bűnös is.
Arra a kérdésre, hogy Victor Ponta miniszterelnök érintett-e az ügyben (a sajtó az év elején fedezte fel, hogy szerepel a neve a dossziéban, ám eljárás nem indult ellene - szerk.), Şova nemmel válaszolt. (mediafax)
A DNA-nál jelentkezett kihallgatásra szerda reggel Dan Șova volt szállítási miniszter. Șova csupán a kihallgatás után fog nyilatkozni, az Agerpresnek viszont bírósági források azt mondták, az ügyészek azért kérették be, hogy közöljék: bűnvádi eljárás indul ellene.
A volt miniszter ellen 2011-ben indult vizsgálat, akkor azzal gyanúsították, hogy a Șova és társai ügyvédi iroda vezetőjeként Victor Ponta közbenjárására 7,7 millió lejes, tanácsadásra vonatkozó szerződést írt alá a Rovinari és Turceni energetikai vállalatokkal. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak