Az ACL szerint Ponta választási csalást készít elő
2014. szeptember 12. 15:19, utolsó frissítés: 15:19
Bizalmatlansági indítványt terjeszt a román parlament elé az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) azzal vádolva az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, hogy a kormány több sürgősségi rendeletével választási csalást készített elő - jelentette be pénteken Klaus Johannis liberális pártelnök, az ACL államfőjelöltje.
Az ACL szerint a speciális választóköröket eltörlő, júniusban kiadott, illetve a polgármesterek pártváltása előtt utat nyitó augusztusi sürgősségi kormányrendelet veszélybe sodorja a jogállamiságot és megkérdőjelezi a novemberi elnökválasztás korrektségét.
A legutóbbi, 2009-es elnökválasztáson azok a választók, akik nem a lakóhelyük szerinti szavazókörben voksoltak, csak a pályaudvarokon, üdülőtelepeken és repülőtereken megszervezett speciális szavazóhelyiségekben adhatták le szavazatukat. A júniusban kiadott 45-ös számú sürgősségi rendelet eltörölte ezt a rendelkezést, így bárki bárhol voksolhat majd, ha feliratkozik a pótlistára. Az ellenzék szerint ezzel a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) a "választási turizmust", vagyis a többes szavazást könnyíti meg, és választási csalásra készül.
Augusztusban a kormány egy másik jogszabállyal negyvenöt napra felfüggesztette azt a rendelkezést, amelynek alapján a választott önkormányzati tisztségviselőket megfosztják mandátumuktól, ha pártot váltanak. A jobboldal szerint ez is Victor Ponta elnökjelöltnek kedvez, hiszen a PSD most kormánytámogatások ígéretével csábíthatja saját táborába a polgármestereket, akiknek meghatározó szerepük lehet a választók mozgósításában a novemberi államfőválasztáson.
Klaus Johannis közölte: a Ponta-kormány leváltását célzó bizalmatlansági indítványt 171 törvényhozó írta alá, a dokumentumot pedig beterjesztették a házbizottságnak. A Ponta-kormánynak kényelmes többsége van a parlamentben és nem kell tartania attól, hogy megbuktatják. Az ellenzék kezdeményezése azzal a fokozott médiafigyelemmel magyarázható, amely a bizalmatlansági indítványok parlamenti vitáját szokta övezni. A bizalmi szavazásra várhatóan jövő hét végén kerül sor.
A közvélemény-kutatások szerint Victor Pontának van a legnagyobb esélye arra, hogy Románia következő elnöke legyen. A szociáldemokrata politikus úgy vélekedett: az ellenzék csak azért kiált csalást, mert már most keresi a mentséget a várható választási kudarcra. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak