Korrupcióval gyanúsítják a konstancai ortodox érseket
2014. szeptember 13. 09:03, utolsó frissítés: 09:03
Befolyással való üzérkedés és okirat-hamisításra való felbujtás gyanújával indított bűnvádi eljárást a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken Teodosie ortodox érsek, a dobrudzsai megyéket magába foglaló, konstancai székhelyű Tomisi egyházkerültet vezetője ellen.
A vádhatóság szerint a főpap 2009-ben csúszópénzt fogadott el egy fiataltól annak fejében, hogy az illetőt felvegyék a konstancai Ovidius egyetem ortodox teológia karára fél évvel a tanév kezdete után. A felvételi vizsga nélküli beiskolázásért az illető 850 eurót fizetett és további 5000 eurós kölcsönt ígért egy közvetítőn keresztül az érseknek - közölte a DNA.
A vádhatóság szerint az érsek okirat-hamisításra bujtatta fel egy beosztottját, hogy a papi hivatásra vágyó fiatal egyházi karrierjét előmozdítsa.
A hamis iratokkal utólag felvett egyetemistáról azonban kiderült, hogy újságíró, aki a történetről leleplező riportot közölt a Romania Libera című napilapban.
Teodosie érsek ellen már öt évvel ezelőtt vizsgálat indult a Konstanca megyei törvényszék melletti ügyészségen, de akkor az érsek panasszal fordult a legfőbb ügyészséghez, amely megállapította, hogy a területi vádhatóság valóban nem illetékes a magas rangú egyházi méltóság ügyében eljárni. Megállapították, hogy azokat a cselekményeket, amelyekkel a főpapot gyanúsítják nem érseki, hanem a konstancai állami egyetem teológia karának dékánjaként követhette el, ezért Teodosie dossziéja a korrupcióellenes ügyészséghez került.
A román média úgy tudja, hogy a DNA 2009-ben vádemelési javaslat nélkül ejtette az ügyet, most pedig azt követően indított bűnvádi eljárást, hogy a megvesztegetést bizonyító videó-, illetve hangfelvételek birtokába jutott.
Az 58 éves Teodosie érsek húsz éve tagja a román ortodox egyház zsinatának, 2001 óta vezeti a Tomisi egyházmegyét, 2002-ben Ion Iliescu akkori államfő a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak