2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

RMDSZ: a CSM túllépett a kompetenciáján

2014. szeptember 13. 16:33, utolsó frissítés: 18:34

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség aggodalommal vette tudomásul a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) álláspontját a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetről, áll a Kelemen Hunor által - az RMDSZ államelnök-jelöltjeként - szombaton jegyzett RMDSZ-közleményben. Az RMDSZ a CSM állásfoglalásának a kifogásolása mellett követeli, hogy a CSM nyilvánosan mutasson be jelentést a 2013/2014-es időszakra arra vonatkozóan, hogy miként alkalmazták Romániában az anyanyelvhasználat alkotmányos előírását az igazságszolgáltatásban.


Az RMDSZ szerint a CSM, a hazai igazságszolgáltatás függetlenségének letéteményeseként túllépett alkotmányos hatáskörén azzal, hogy politikai álláspontot fogalmazott meg politikai témáról egy sajtóban megjelent törvénytervezet kapcsán. A közleményben emlékeztetnek, hogy a CSM nem nyilvánulhat meg politikai szereplőként.



A közlemény szerint a CSM álláspontja súlyosan sérti a sajtó- és szólásszabadságot, a jogállam alapvető elveit és a hatalommegosztás törvényes követelményét.

"Az a tény, hogy a Legfelsőbb Bíró Tanács egy közérdekű téma közvitáját az igazságszolgáltatás tekintélyére és függetlenségére fenyegetőnek és a jogállamiság elveivel szemben erőszakosnak nevez, súlyos beavatkozás, illetve a sajtó- és szólásszabadság jogának porba tiprása.

Az RMDSZ követeli, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács nyilvánosan mutasson be jelentést a 2013/2014-es időszakra arra vonatkozóan, hogy miként alkalmazták országszerte az anyanyelvhasználat alkotmányos előírását az igazságszolgáltatásban. A jelentésből annak is ki kell derülnie, hány civil és hány büntetőjogi perben használták a magyar nyelvet, miben áll a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak az anyanyelvhasználat biztosítására vonatkozó stratégiája, illetve milyen humán- és anyagi erőforrásokat különített el erre a célra. Ugyanakkor tudassák, milyen intézkedésekkel népszerűsítették a nemzeti kisebbségek tagjai körében azt, hogy használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban" - áll a közleményben.

„Nem értem, hogy a Legfelső Bírói Tanács miért véleményezett egy olyan belső dokumentumot, ami nem végleges és csak kiszivárgott, tehát nem vállalta fel senki” – reagált pénteken a Transindex megkeresésére Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. A bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM csütörtökön kiadott állásfoglalásában kérdőjelezte meg a kiszivárgott autonómiatervezet alkotmányosságát.

A Hotnews hétfőn tette közzé azt a kiszivárgott törvénytervezetet, amely valószínűleg a jövő héten bemutatandó tervezet egyik munkapéldánya. Az RMDSZ arról azt mondta, hogy nem a végleges verzióról van szó és, hogy nem vállalja a kiszivárgott dokumentumért a politikai felelősséget. "Az RMDSZ csak azért az autonómiatervezetért tudja vállalni a felelősséget, amit egy sajtótájékoztató keretén belül bemutat, és azután feltölt a honlapjára" - mondta Kovács Péter RMDSZ-főtitkár a Transindexnek a kiszivárgott dokumentum kapcsán, amely vehemens vélemény-nyilvánításra ösztönözte a román közszereplőket. Pénteken Kovács azt mondta, hogy jövő héten, csütörtökön vagy pénteken fogják bemutatni és közzétenni az RMDSZ autonómiatervezetét. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS