Kelemen Hunor bemutatta az RMDSZ autonómiatervezetét
2014. szeptember 18. 17:13, utolsó frissítés: 22:31
"Ez egy politikai, legitim és törvényes lépés azért, hogy megtarthassuk közösségünket, annak nyelvét, kultúráját. El szeretnénk határolódni a különböző összeesküvés-elméletektől, amelyek a közbeszédben megjelentek. Nem vagyunk senkinek az eszköze" - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön Kolozsváron, az RMDSZ autonómiastatútumát bemutató sajtótájékoztatóján.
"Az RMDSZ egy stabilitási faktor marad Romániában, és megalakulása óta beszélhetünk autonómiaigényéről, amely más igényekkel együtt, mint az euroatlanti integráció, a piacgazdaság, a jogállam megteremtése következetesen a célunk volt" - jelentette ki Kelemen.
Kelemen Hunor leszögezte, hogy a törvénytervezet kezdettől fogva az egységes román államban volt elképzelve, tehát nincs szó semmiféle szeparatizmusról. „Annak ellenére, hogy voltak ilyen jellegű támadások, mi nem gondoltunk ilyesmire” – mondta.
Elmondta, hogy az autonómiastatútum preambulumában hivatkoznak az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatra, az érvényben lévő EU-s szerződésekre, és nemzetközi kisebbségekre vonatkozó szerződésekre is.
„Az autonómiastatútum azután jött létre, hogy az RMDSZ által kidolgozott kulturális autonómiatervezetet nem szavazta meg a román parlament, és az utolsó RMDSZ kongresszuson megbízták a Szövetséget egy autonómiatervezet megírásával. Ez a tervezet az olaszországi Dél-Tirol mintájára épül. Ott a fejlődés és a jó együttélés kerete lett. Azt szeretnénk, ha Romániában is az együttműködés, a párbeszéd kerete lenne" - mondta.
Kelemen elmondta, hogy egy olyan időszak következik Romániában, amikor újragondolják az alkotmányt, Románia adminisztratív felépítését. Ebben a kontextusban szeretné az RMDSZ az alkotmányos, törvényes keretek megtalálását a nemzeti identitásunk megtartására.
„Az autonómia európai formái létező, működő modellek, amelyek nem korlátozzák a többség jogait, sőt, az állampolgárok érdekeit képviselik” – magyarázta.
Székelyföld régió
Kelemen elmondta, hogy Székelyföld régió három megyéből állna, amelynek polgárai teljes mértékben egyenlőek és minden közösség jogai tiszteletben vannak tartva. A régiónak Marosvásárhely lenne a központja, Csíkszeredában lenne a pénzügyi központ (Regionális Adóhivatal), Sepsiszentgyörgyön lenne a regionális tanács, és Székelyudvarhelynek is jutnának hatáskörök. A prefektus intézménye továbbra is működne, egyszerűen kiterjesztenék a Kovászna megyei prefektus hatásköreit a régió többi részére.
Kelemen szerint, ha megvalósulna, akkor a romániai decentralizációs folyamat keretében a régiós tanács átvenné a hatáskörök egy részét a kormánytól és a kétnyelvűség is fontos szerepet kapna a régióban.
Az RMDSZ autonómiatervezete nem irányul senki ellen
„Ez nem sért senkit, és nem irányul senki ellen, valamint nem is vesz el semmit senkitől. Tudjuk, hogy lesznek viták, és lesznek változtatások is. Már a Hotnews által kiszivárogtatott munkaváltozathoz viszonyítva is vannak lényegi változások. A dokumentumot jogászi tapasztalattal rendelkező személyek is véleményezték, jelenleg 97 cikkelyből áll” – mondta.
„Nincs tökéletes projekt, és ez sem az. Mi egy átlátható közvitát ígérünk, és igyekszünk konferenciák szervezése révén bemutatni az egész országban a román társadalomnak, valamint szakmai viták folytatását elősegíteni. Tele van a román-magyar párbeszéd közhelyekkel és előítéletekkel, de az együttműködés révén leépíthetjük ezeket az előítéleteket. Úgy gondoljuk, hogy együtt túl tudunk lépni ezeken, és a többség és a kisebbség kapcsolata végre rendeződhet Romániában is” – mondta.
Racionális és korrekt vitát akarnak
„Felhívom az összes politikai és társadalmi szereplő figyelmét, hogy racionális és korrekt vita a célunk azért, hogy a románok és magyarok történelmi kibékülése megvalósulhasson. Nem vagyunk egymás ellenségei, voltak nehéz pillanatok is, de ha úgy gondoljuk, hogy a közös jövőnk egy erős EU-ban van, akkor túl kell lépnünk ezeken. Ezért egy nagyon heves és nagyon racionális vitára számítok” – mondta. Hozzátette, hogy nem tárgyaltak semmilyen más párttal, sem a PSD-vel, sem a PNL-vel vagy a PDL-vel, ugyanis a tervezet nem egy kormányzati vagy egy európai néppárti tervezet.
A szöveget itt lehet elérni.(tudósítonktól)
KISZIVÁRGOTT AUTONÓMIATERVEZET
» Kovács: két hét múlva közvitára kerül az RMDSZ autonómiatervezete
» Kezd megegyezni az RMDSZ és az MPP az autonómiatervezetről
» Borbély: az RMDSZ hamarosan véglegesíti az autonómiatervezetét
» Kelemen Hunor: az emberek nem szeretik a belpolitikai cirkuszt
» A Hotnews azt állítja, hozzájutott az RMDSZ autonómiastatútumához
» Putyinnal hozták összefüggésbe az RMDSZ kiszivárgott autonómiatervezetét
» A Hotnews közzétette az RMDSZ autonómiatervezetét
» Terrorista szervezetnek nevezték az RMDSZ-t a Realitatea TV-n
» Pénteken dönt az RMDSZ arról, mikor hozza nyilvánosságra az autonómiatervezetét
» Sem Ponta, sem Băsescu nem akarta kommentálni az autonómiatervezetet
» Megkérdőjelezte a kiszivárgott autonómiatervezet alkotmányosságát a CSM
» Dragnea: nincs esély, hogy az autonómia valaha is megvalósuljon
» Máté: nem értem, hogy a CSM miért véleményezett egy kiszivárgott dokumentumot
» Az RMDSZ a hét második felében mutatja be az autonómiatervezetét
» RMDSZ: a CSM túllépett a kompetenciáján
» Civil szervezetek: a CSM állásfoglalása révén kettős mércét alkalmaz
» Titus Corlatean külügyminiszter szerint jobb a közvita, mint a tüntetés
» Nem Moszkva diktálta: közvitára bocsátják ma az RMDSZ autonómiatervezetét
» Kelemen Hunor bemutatta az RMDSZ autonómiatervezetét
» Dorin Florea: gyűlöletet kelt az RMDSZ autonómiatervezete
» MPP álláspont: nélkülünk nem ilyen lenne az autonómiatervezet
» Bădescu: az RMDSZ érdekes időpontot választott autonómiatervezetének bemutatásához
» Kelemen: Székelyföld autonómiáját nem szabad szembeállítani a kulturális autonómiával
» Bakk Miklós szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem is a történelmi Székelyföldre vonatkozik
» Dragnea: ki van zárva az autonómia
» KVÍZ: Ismered az RMDSZ autonómiatervezetét, vagy csak véleményed van róla?
» Salat Levente: az RMDSZ tervezete az autonómia látszatát próbálja kelteni
» Megvolt az első vita: Kelemen Hunor bukaresti elemzők kérdéseire válaszolt
» Kelemen hisz a liberális demokráciában. Ezt vette zokon az SZNT?
további közviták »ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak