Szatmárnémeti: év végéig biztosított a színház alkalmazottainak bére
2014. szeptember 26. 13:04, utolsó frissítés: 13:04
Év végéig elegendő lesz a fizetések fedezésére az az összeg, amelyet a Szatmárnémeti Helyi Tanács csütörtöki ülésen megszavazott az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Szatmárnémeti Északi Színháznak.
A költségvetés-kiegészítésről a helyi tanács azt követően kényszerült dönteni, hogy a színház 130 alkalmazottja japánsztrájkba lépett, mert augusztusra nem kapták meg béreiket. A sztrájk ideje alatt a színészek a színpadra is fehér karszalaggal léptek fel, illetve a város új főterén is tiltakoztak. A polgármesteri hivatal korábban arra hivatkozott, hogy a májusban leváltott Sorin Oros igazgató elherdálta az intézmény pénzét, ezért nincs miből fizetni.
A költségvetés-kiegészítésre vonatkozó határozattervezet szerint csak kéthavi bérre elegendő összeget különítettek volna el, azonban végül 266 ezer lejjel emelték meg az összeget, így a pénzből év végéig fedezhetőek a fizetések. A színház alkalmazottai várhatóan szeptember 29-én kapják meg augusztusi béreiket. (frissujsag.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak