2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

EMNP: segítettük a Fidesz kampányát, ők is segítik a mienket

2014. október 14. 09:41, utolsó frissítés: 09:41

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közölte, önkéntesei személyesen is részt vettek a Fidesz szolnoki és pécsi kampányában, és számítanak a fideszes politikusok jelenlétére a novemberi elnökválasztás kampányában.


Hétfői közleményében az EMNP vezetősége gratulált a Fidesz önkormányzati választásokon elért győzelméhez. A párt úgy értékelte: a Fidesz-KDNP pártszövetség jelentős győzelmével idén immár harmadjára bizonyította széles körű támogatottságát.

"Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége bízik benne, hogy e mostani hármas sikert követően az anyaországi kormányzatnak alkalma lesz folytatni a megkezdett munkát, melynek eredményéül további nemzetpolitikai célkitűzéseik valósulhatnak meg" - áll a közleményben.

Az EMNP kitért arra is, hogy néhány területi szervezetének a vezetője és önkéntesei személyesen is részt vettek a Fidesz kampányában. A választási kampány utolsó hetében Szolnokon és Pécsen segédkeztek a mozgósításban. A Kolozsvár-Pécs testvérvárosi kapcsolatnak megfelelően Pécsen Kolozs megyei önkéntesek segédkeztek.

"Hoppál Péter magyar kulturális államtitkár, a pécsi Fidesz elnöke megköszönte az erdélyiek támogatását, a helyi Fidesz vezetői pedig ígéretet tettek arra, hogy az államelnök-választás kampányában jelenlétükkel is segíteni fogják a Néppárt munkáját" - áll az EMNP hétfői közleményében. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS