Benézte két RMDSZ-es képviselő a városok főutcáját 1918. december 1-re keresztelő törvényt
2014. október 15. 13:44, utolsó frissítés: 2014. október 16. 12:49
A romániai városok egyik főutcáját kötelezően 1918. december 1-re keresztelő törvény megszavazásakor az RMDSZ képviselői tartózkodtak, azonban Seres Dénes és Erdei-Dolóczki István képviselők igennel szavaztak. A két képviselő megkeresésünkre azt mondta, hogy hibáztak a törvény megszavazásakor, ugyanis úgy emlékeztek, hogy az általuk is problematikusnak ítélt cikkelyt kivették a törvényből.
„Én itt a Szilágyságban azt próbáltam érvényesíteni, hogy egymásnak az ünnepeit tiszteljük, így elvárom, hogy a román vezetők is jöjjenek el március 15-én a mi ünnepeinkre és adózzanak a tiszteletükkel. Úgy tudtam, hogy ezt a cikkelyt kivették. Nem mintha rajtunk múlott volna, hisz nem mi döntöttük el a szavazást. Ezek szerint nem jól tudtuk” – mondta Seres a Transindexnek. Erdei is azt mondta, hogy elnézték a törvényt. „Véletlen volt, hibáztunk” – mondta.
A képviselőház, mint döntő fórum által szeptember 30-án 315 igen és nulla ellenszavazattal, valamint 13 tartózkodással elfogadott törvény azt is előírja, hogy minden megyeszékhelyen kötelező emlékező kulturális műsorokat vagy katonai bemutatókat szervezni.
Traian Băsescu államfő kedden hirdette ki a Mircea Duşa védelmi miniszter által kezdeményezett törvényt.(hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak