Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Tánczos Barnát
2014. november 07. 11:36, utolsó frissítés: 11:40
Hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki Tánczos Barna szenátort az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). A szenátor a Transindexnek elmondta, egy olyan ügyben hallgatták ki, amely 2005-2006 között zajlott abban az időben, amikor az Állami Birtokok Ügynökségét vezette.
Elmondta, az ügyet a tudomására hozták, azonban ő már nem emlékszik a részletekre, így utána kell néznie és a jövő héten vagy az elkövetkező hetekben nyilatkozatot fog tenni a DNA-nál. Tánczos elmondta, nem emeltek vádat ellene, gyanúsított minőségben hallgatták meg. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak