Az LMP aggasztónak tartja a Mikó-ügyben hozott ítéletet
2014. november 28. 09:22, utolsó frissítés: 09:22
A Lehet Más a Politika szerint hátrányos a Mikó-kollégium ügyében hozott döntés, amely végül is a helyi közösségtől elveszi és visszaállamosítja a sepsiszentgyörgyi iskolaépületet. Az LMP szerint a döntésnek önmagán túlmutató jelentése van, hiszen nem csupán a Mikó-kollégium tulajdonjoga változott a ploiesti-i táblabíróság jogerős ítéletével, hanem a székelyföldi autonómiatörekvést is egy újabb konfliktus terheli - írta a párt közleményében.
Az LMP szerint a 2000-es évek eleje óta zajló restitúciós folyamat, amelynek keretében egykori egyházi ingatlanok kerültek vissza az államtól a helyi közösségek kezébe, kedvező irányba mutatott, a most hozott ítélet viszont az eddig elért eredményeket sodorja veszélybe.
Nem csupán arról van szó, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület a mostani döntéssel elveszített egy korábban számára visszaszolgáltatott ingatlant, és a döntést annak idején meghozó Markó Attila és Marosán Tamás felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Az LMP szerint a bírósági ítélet az autonómiáról szóló elengedhetetlenül szükséges párbeszédet is felesleges konfliktussal terheli meg - írták.
Az LMP szerint az Európai Unión belüli autonómiatörekvések között a székelyföldi autonómiáról is higgadt párbeszédet kellene folytatni annak érdekében, hogy a helyi közösségek önrendelkezése erősödjön. Az autonómiatörekvéseknek pedig fontos feltétele, hogy a helyi közösségi intézmények, köztük az olyan szimbolikus jelentőségűek, mint a Mikó-kollégium, ezt a folyamatot segíthessék. Ebben kelt most nehezen feloldható vitát a bírósági ítélet. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak