Nem jött haza Markó, de a DNA sem hívatta be
2014. december 08. 15:46, utolsó frissítés: 15:46
Hétfőig nem tért vissza az országba Markó Attila, akit egy kártérítéssel kapcsolatos úgynevezett Bica-üggyel hozott összefüggésbe az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). A DNA kérésére a képviselőt mentelmi jogától múlt héten fosztotta meg a képviselőház. Markót a DNA csütörtökre hívatta be, azonban a képviselő ekkor már nem tartózkodott az országban, Budapestre utazott, ahol részt vett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán.
Eugen Iordăchescu, Markó Attila ügyvédje megkeresésünkre elmondta, védence egyelőre nem érkezett vissza az országba, de a DNA sem idézte be újra.
Markó Attila képviselőt hivatalbeli visszaéléssel vádolják abban a dossziéban, amelyben Alina Bica, a Szervezett Bűnözés- és Terrorizmusellenes Igazgatóság vezetője ellen is eljárást indítottak.
A DNA által összeállított vádiratot Laura Codruţa Kövesi elküldte Románia Főügyészének, akitől kérte, hogy értesítse az Igazságügyi Minisztert annak érdekében, hogy a tárcája kérjen engedélyt a képviselőház elnökétől Markó Attila őrizetbe vételére és előzetes letartóztatására.
A DNA közleménye szerint Bicát egy, a természetben vissza nem szolgáltatható, Bukarest melletti 13 hektáros telek után 2011-ben kifizetett kártérítéssel kapcsolatban vizsgálják. Ekkor a gyanúsított a kártérítéseket megállapító bizottság (ANRP) tagjaként tevékenykedett. A korrupcióellenes ügyészek szerint az ANPR tagjai tudatosan szemet hunytak afölött, hogy a telek értékét meghatározó szakértő a valós érték háromszorosát állapította meg, ezzel 263 millió lej kárt okoztak az államnak.
Markó Attila a mentelmi jogának megvonásáról való szavazás napján egy levélben nyújtott tájékoztatást az ANRP-üggyel kapcsolatosan. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak