Február 10-én derül ki, hol tölti le Nagy Zsolt a büntetését
2015. január 30. 17:14, utolsó frissítés: 17:25
A karanténba helyezést követő 21 nap után születik döntés arról, hol tölti le Nagy Zsolt börtönbüntetését - tájékoztatott Porcsalmi Bálint, Nagy Zsolt volt kabinetfőnöke.
A stratégiai privatizációs per néven elhíresült ügyben január 27-én hirdettek ítéletet. Az ügyben a volt informatikai minisztert 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, és már aznap este Rahovára szállították. Az úgynevezett karantén periódus 21 napig tart, ez alatt mérik fel, hogy az elítélt hogy viszonyul a börtönkörülményekhez. Ezután szállítják abba az intézménybe, amelyben büntetését letölti.
Porcsalmi elmondta: a körülmények nem kielégítőek a cellában - amelyen Nagy Zsolt az ügy másik három elítéltjével osztozik - nincs fűtés, nem használhatnak tömegkommunikációs eszközöket, és naponta 20-25 percnyi telefonbeszélgetés van engedélyezve a számukra.
A volt kabinetfőnök elmondta: az ügy továbbvivésének két útja van, mindkét folyamat csak akkor indítható be, ha a Legfelsőbb Bíróság közzéteszi a részletes indoklást - ez egy héttől akár egy évig is eltarthat. Az egyik út a strasbourgi emberjogi bíróság, amelynek döntése évekig tarthat. A másik, hogy rendkívüli eljárással kérjék az ítélet törlését, ez procedurális okokra hivatkozva kérhető.
Porcsalmi több ilyen okot is felsorolt: a fellebbviteli tárgyaláson elfogadták ugyan a telefonbeszélgetések hivatalos fordításainak hibáit kiküszöbölő újrafordításokat, de nem vették figyelembe azokat; nem hallgatták meg a védelem tanúit; a megfigyelési jegyzőkönyvekre hivatkozott a vád, de azokat nem bocsátották a védelem rendelkezésére; a vádlott ártatlanságát bizonyító beszélgetéseket nem vették figyelembe, illetve nem kérték be az ártatlanságát bizonyító dokumentumokat. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak