Suceaván folytatódik az Igazi Csíki Sör pere
2015. január 31. 11:27, utolsó frissítés: 13:29
Suceaván folytatódik az Igazi Csíki Sör gyártója és a Heineken Románia közötti per - jelentette be péntek este Facebook-oldalán a csíkszentsimoni sörgyár, azt követően, hogy a bukaresti Legfelsőbb Bíróság meghozta a döntést. Tehát helyt adott bíróság a multinacionális cég kérésének, amelyben a per áthelyezését kérte a marosvásárhelyiről egy másik táblabíróságra.
A holland cég 2003-tól rendelkezik a Csíkszeredában gyártott Ciuc Premium sörmárkával, amelyet mindenki csak csíki sörként emleget. A Csíki Sör Manufaktúra 2014 novemberében hozta forgalomba termékét, Igazi Csíki Sör néven.
Ezért a Heineken Románia ezért tavaly a szellemi tulajdon megsértése, szabálytalan konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával nyújtott be keresetet az Igazi Csíki Sört is előállító csíkszentsimoni sörgyár ellen. A társaság szerint az új termék elnevezése nagyon hasonlít a Ciuc Premiumhoz. A Hargita Megyei Törvényszék azonban decemberben elutasította a Heineken keresetét. A multinacionális cég fellebbezését a Marosvásárhelyi Táblabíróság tűzte napirendjére. A Heineken januárban a legfelsőbb bíróságon kérte a per áthelyezését, mert szerinte a marosvásárhelyi ítélőtábla nem képes biztosítani a részrehajlás-mentes ítélkezést és a méltányos pert.
Ezt alátámasztandó a Heineken Romania csatolta a székelyföldi magyar nyelvű sajtóban megjelent cikkek, illetve az internetes fórumokon ezekhez fűzött kommentárok fordításait is, megjegyezve továbbá, hogy a csíkszentsimoni sörgyár tulajdonosa, Lénárd András a médián keresztül próbál nyomást gyakorolni a bíróságra. A cég ebben a kérésben használta a Székelyföld földrajzi egységének létezését kétségbe vonó, román politikusok kedvelt fordulatát, az "úgynevezett Székelyföld" kifejezést. Ennek pedig Közfelháborodás, sőt bojkott lett az eredménye.
A Csíki Sör Manufaktúra Facebook-bejegyzésében azt írja: "Annak ellenére, hogy ma (pénteken - szerk.)az ügyész is azt kérte a bíróságtól, tartsák itt a pert (az áthelyezési kérelmek tárgyalásán részt vesz az ügyészség képviselője is), ez mégis az áthelyezésről döntött. A Heinekennél valószínűleg nem tudják, hogy Suceava megyében is van öt székely falu. Ha rájönnek, akkor a bukovinai székelyektől való félelmükben talán onnan is megpróbálják elhelyeztetni a pert?"
A bejegyzésben azt állítják, hogy a pénteki bukaresti tárgyaláson is csak Székelyföldről és a székelyföldi szimbólumokról beszéltek a Heineken ügyvédei, szó sem volt arról, hogy ki védte le a Csíki Sör márkát. (hírszerk.)
IGAZI CSÍKI SÖR
» Titkolózás az Igazi csíki sör körül?
» Nem egyértelmű, hogy lehet-e csíki sör az Igazi csíki sör
» Novembertől lehet boltokban az Igazi csíki sör
» Nem keserű, inkább édeskés: megkóstoltuk az Igazi Csíki Sört
» Bezáratná az Igazi Csíki Sört gyártó csíkszentsimoni üzemet a Heineken
» "Kérdéses, hogy fennáll-e a megtévesztés lehetősége az Igazi Csíki Sör esetében"
» Lénárd: a Heineken magáénak kiáltotta ki a Csíki Sört
» Megjelent az Igazi Csíki Sör első rendes reklámja
» Balázsi-Pál Előd: Miért nincs rendben a csíki sör sztorija?
» Egyre többen nem akarnak Heineken termékeket inni Székelyföldön
» Mégis létezik a Székelyföld a Heineken kétnyelvű közleménye szerint
további közviták »ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak