Tömegesen vándorolnak ki a kutatók is Romániából
2015. február 04. 11:43, utolsó frissítés: 11:43
Utolsó helyen áll Románia innováció terén az Európai Statisztikai Hivatal adatai szerint, emellett 15 ezer kutató hagyta el az országot az elmúlt években.
Radu Minea, a hazai kutatók érdekvédelmi szervezetének elnöke szerint a tudományos kutatások területe alulfinanszírozott, a GDP-nek alig 0,2 százalékát fordítjuk kutatásokra, a korábban vállalt 1 százalékhoz képest.
A Digi24 hírtévé tudósítása szerint Romániában jelenleg 12 ezer kutató dolgozik, kevesebb mint ahányan külföldi kutatóintézetekben kerestek állást az elmúlt években. A kutatóintézetek száma is jelentősen csökkent, a rendszerváltás óta bezárták az akkor létező intézetek 85 százalékát. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak