Vass Levente: újra kell gondolnunk a marosvásárhelyi RMDSZ-hez való viszonyunkat
2015. február 12. 13:53, utolsó frissítés: 13:53
A magát az RMDSZ belső ellenzékeként meghatározó körnek újra kell gondolnia a marosvásárhelyi RMDSZ-hez való viszonyát - írta csütörtöki közleményében Vass Levente. Ez a kör "nem lát lehetőséget arra, hogy a jelenlegi helyzetben az RMDSZ mellett felelősségrészt tudjon vállalni olyan közösségi ügyekben, mint amilyen például a jövő évi polgármester-választás" - áll a közleményben.
Vass szerint értékelendő, hogy a városi RMDSZ nyitott az egyeztetésre, viszont ez a nyitás a formális gesztuson túl minden tartalmi szándéktól mentes volt, így nehezen látják a helyzetüket "egy olyan szervezetben, amely a látszatra épít, és emiatt alig létezik már" - írta.
A Marosvásárhelyi RMDSZ két évvel ezelőtti átszervezésekor "kizárta a magyarok jelentős részét a véleménynyilvánítás lehetőségétől", és ma is ugyanez történik; a helyi vezetők két éve nem veszik számba a belső ellenzék jelzéseit, figyelmeztetéseit - írja még a közlemény.
"Ilyen körülmények között, jó évvel a 2016-ban esedékes helyhatósági választások előtt, a marosvásárhelyi RMDSZ Belső Ellenzékeként ismert kör újraértékeli eddigi konstruktív ellenzéki viszonyát. A közeljövőben újra döntést hozunk a Szövetséghez fűződő viszonyunkról és polgármester-választásokkal kapcsolatos stratégiánkról is. Mi azt szeretnénk, hogy Marosvásárhelyt egyrészt magyarul is érző, másrészt kompetens politikus vezesse – a helyi RMDSZ eddig semmi érdemi jelét nem mutatta, hogy ugyanez lenne a célja" - zárul a közlemény. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak