Kelemen Hunor: nem lehet megtiltani a szólásszabadságot
2015. február 18. 16:54, utolsó frissítés: 16:54
"Az állami intézmények iránti tiszteletemet nem kell különösebben bizonygatnom, de nem sértettem meg nyilatkozatommal a bírói, az ügyészségi, igazságszolgáltatási függetlenséget" - nyilatkozta a Transindex megkeresésére Kelemen Hunor. Az RMDSZ-elnök arra a Bírósági Felügyelet által hangoztatott álláspontra reagált, mely szerint megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor a Nagy Zsolt ügyében hozott bírósági ítélet kapcsán nyilatkozott.
A Bírósági Felügyeletet a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) értesítette arról, hogy a szövetségi elnök a Nagy Zsolt perében hozott ítéletet igazságtalannak minősítette az RMDSZ megalakulásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen. A Bírói Felügyelet szóvivője szerdai nyilatkozatában elmondta, a felügyelet helyt adott a megállapításnak, és a CSM holnapi ülésén napirendre tűzi az ügyet.
Kelemen Hunor elmondta, a nyilatkozata ügyéhez csak két rövid megjegyzést fűzne: egyrészt nem volt szándékában befolyásolni az igazságszolgáltatás függetlenségét, és nem is tehette meg, hiszen az ügy lezárását követően nyilatkozott, másrészt kellene érvényesülnie a szólásszabadság elvének.
"Az én álláspontom szerint itt egyrészt egy politikai nyilatkozatról van szó, és a szólásszabadságról, amit nem lehet megtiltani egy egyszerű polgárnak sem, képviselők, szenátorok esetében pedig végképp nem, még egy olyan államban sem, mint Románia. Másrészt én egy olyan ügyről beszéltem, amely már nincs az igazságszolgáltatás asztalán, egy lezárt ügyről van szó. Amikor én nyilatkoztam, akkor már megszületett a megfellebbezhetetlen végleges döntés, és a végrehajtása is elkezdődött, Nagy Zsolt akkor már a rahovai fogházban volt. Ilyen értelemben még akkor sem befolyásolhattam volna az igazságszolgáltatást, ha lett volna ilyen szándékom" - mondta el a politikus.
Kérdésünkre, mi szerint ha holnap a CSM úgy dönt, hogy helyt ad a Bírósági Felügyelet megállapításának, akkor milyen mozgástere van a döntés ellen, megtámadhatja-e valamilyen fórumon, Kelemen Hunor elmondta, nem tehet egyebet azon túl, hogy azt tudomásul veszi. „Hasonló esetekre volt már példa, a Legfelsőbb Bírói Tanács és a Bírósági Felügyelet már Traian Băsesut is elmarasztalta, mondva, hogy befolyásolta az igazságszolgáltatást. Én abban reménykedem, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács a Bírói Felügyelet álláspontját felülbírálja, figyelembe véve mindazokat, amiket elmondtam: a szólásszabadság elvét és azt, hogy az ügy le volt zárva, amikor nyilatkoztam róla" - mondta. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak