2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nem szervezi meg a Székely szabadság napját az SZNT

2015. február 24. 14:17, utolsó frissítés: 14:18

Nem szervezi meg idén a Székely szabadság napját az SZNT, mert "nem akar a hatóságok partnere lenni a jogfosztás leplezésében" - közölte Izsák Balázs SZNT-elnök. A közlemény szerint ugyanakkor elindítják a Székely Szabadság Napjának 2016 és 2017 évi megszervezését Marosvásárhelyen a gyülekezési jogról szóló törvény alapján, folytatják a jogorvoslati eljárást a törvénysértő tiltás ellen akár az Emberi Jogok Európai Bíróságáig. Az idei rendezvény megszervezésére szánt minden időt és energiát a Székely Nemzeti Tanács arra fogja fordítani, hogy a világ minden emberjogi intézményének, minden nemzetközi fórumnak tudomására hozza nem csak a székelyeknek a régiósítással kapcsolatos igényeit, de azt is, hogy Romániában milyen szinten sértik meg az alapvető emberi jogokat - írja.


A közlemény ismerteti, hogy az SZNT idén január 29-én bejelentette Marosvásárhely polgármesteri hivatalában, hogy március 10-én egy tiltakozó felvonulást kíván szervezni, majd azt követően egy tiltakozó nagygyűlést a város főterén, a kormánymegbízott székhelye előtt, Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, egyben kifejezni igényüket Székelyföld autonómiája iránt. Január 30-án Marosvásárhely polgármestere átiratban tájékoztatott arról, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény és a „véleményező bizottság javaslatai” alapján a bejelentésbe foglalt rendezvényt betiltja. Ezt követően meghívó levelet kaptak a véleményező bizottság február 9-i ülésére, amelyen felszólították Izsákot, hogy a jegyzőkönyvet írja alá.

"Meggyőződésünk, hogy egy olyan jegyzőkönyvet, amelynek már jogkövetkezménye volt – a polgármester tiltása – utólag aláírni nem szabad. Másrészt a törvény értelmében a „véleményező bizottság” a szervezők beleegyezésével megváltoztathatja a bejelentett rendezvény egyes elemeit, így a jegyzőkönyv aláírása azt jelentette volna, hogy a felvonulás és tüntetés betiltásával egyetértünk. Ezt követően a bíróságtól kértük a törvényellenes tiltás megsemmisítését. Tekintettel arra, hogy keresetünkre a polgármesteri hivatalnak még a válaszirata sem érkezett meg, nyilvánvalóvá vált, hogy a román igazságszolgáltatásnak nem áll szándékában március tizedike előtt a gyülekezési jogunktól és a szólásszabadságunktól megfosztó jogsérelmet orvosolni" - áll a közleményben.

A felvonulás helyett az SZNT arra szólít fel, hogy a részt venni kívánók március 10-én egy szál virággal, gyertyával emlékezzenek meg a székely vértanúk emlékművénél. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS