Márton Árpád a székely szabadság napjáról beszélt a képviselőházban
2015. március 10. 17:29, utolsó frissítés: 17:29
Politikai nyilatkozatban hívta fel a képviselőház plénumában a törvényhozó testület figyelmét kedden, március 10-én Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette azt is, hogy a Székely Szabadság-napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát.
A képviselő felszólalásában emlékezett a székely mártírokra, a gyülekezési jog korlátozásáról pedig úgy vélekedett, ez nem lehet a demokratikus államrend része.
Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: „Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém, meghiúsította a Makk-féle összeesküvést. Tagjait letartóztatottak és résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, és április 29-én, Sepsiszentgyörgyön kivégezték.” – hangzott el Márton Árpád képviselő felszólalásában.
A háromszéki képviselő a továbbiakban ismertette a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművének történetét is, amely 1875. óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, illetve elmondta, Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak