25 éve először van több nyugdíjas, mint gyermek
2015. április 27. 16:02, utolsó frissítés: 2015. április 28. 08:35
Romániában 25 éve először van több 65 évnél idősebb nyugdíjas, mint 15 évnél kisebb gyermek, ami a lakosság elöregedését vetíti előre - írta hétfőn az Adevărul.
Az újság a statisztikai hivatal adatait ismerteti, amelyek szerint 2015-ben Romániában 3,4 millió 65 évnél idősebb nyugdíjas szerepel a nyilvántartásban, miközben a 0-14 év közötti gyerekek száma 3,3 millió. 2014-ben ez utóbbiak még többen voltak, mint a nyugdíjasok, az arányok megfordulása január 1-jétől állt be. A lap felidézi, hogy 1992-ben még 5 millió gyermek jutott 2,5 millió nyugdíjasra, így 23 év után a 15 évnél kisebb gyerekek száma csaknem felére csökkent.
A szociológusok szerint egész Európában megfigyelhető ez a demográfiai hanyatlás. Rámutattak, hogy megváltoztak a romániai fiatalok családalapítási és gyerekvállalási szokásai. 1990-ben például a férfiak 25 évesen kötöttek házasságot, a nők 22 évesen, míg most a román nők esetében 27 éves korra, a férfiak esetében 30 éves korra tolódott ki a házasságkötés pillanata. A romániai nők 1990-ben az első gyermeket 22 évesen szülték, most 26 évesen hozzák világra.
A szociológusok szerint a Romániát erőteljesen sújtó elvándorlás, a születési arányszám drasztikus csökkenése és a megnőtt várható élettartam eredményezi ezt a kedvezőtlen demográfiai arányt - olvasható az Adevărulban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak