Az SZNT levélben kérte Johannist, hogy ne hirdesse ki a zászlótörvényt
2015. május 15. 18:05, utolsó frissítés: 18:05
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) levélben kérte Klaus Iohannis államfőt, hogy küldje vissza a parlamentbe a szerdán elfogadott zászlótörvényt – közölte az SZNT pénteki közleményében.
Az SZNT egyben felkérte az ombudsmant, hogy kérje az elfogadott jogszabály alkotmánybírósági felülvizsgálatát, a magyar kormányt pedig arra kérte, hogy a két ország közötti alapszerződés értelmében tegyen lépéseket a székely szimbólumok védelméért.
Az SZNT megállapította, a zászlótörvényt nem azzal a céllal fogadták el, hogy a székely zászlónak a román zászlóval egyenlő használatát tegye lehetővé, hanem éppen korlátozni próbálták a székely szimbólum használatát. Úgy vélte, a jogszabály ellentmond a Románia által ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartájának, és Románia alkotmányát is sérti.
A tanács szerint a jogszabály „nem veszi figyelembe az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására", és felszólítja Romániát, hogy érvényesítse az egyenlő bánásmód elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatával kapcsolatosan.
Az SZNT azt is bejelentette, hogy tájékoztatta az Európa Tanács illetékeseit, valamint a bukaresti nagykövetségeket arról, hogy Románia ismét megsérteni készül az Európa Tanács dokumentumait, és felkérte a Velencei Bizottságot, hogy véleményezze a jogszabályt.
„Az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatlan, egységes az autonómia mozgalom, és egységes a székely nép az autonómia igénylésében” - áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett dokumentumban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak