CSAT: az illegális fakitermelés is nemzetbiztonsági kérdés
2015. június 10. 14:25, utolsó frissítés: 14:25
A parlament elé terjesztik az ország védelmi stratégiáját - jelentette be hétfőn Klaus Johannis a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülését követően. Az államfő rámutatott, hogy a stratégiai partnerség az Egyesült Államokkal, illetve a NATO- és EU-tagság az ország kül- és védelmi politikájának alappillérei. Az ország nemzetvédelmi stratégiájának újdonsága a kiterjesztett nemzetbiztonság fogalma, amely szerint a nemzetbiztonság nem csupán a védelem perspektívájából tekintendő, hanem olyan vetületeit is figyelembe kell venni, mint a közbiztonság, gazdaság, infrastruktúra, oktatás, egészségügy, környezetvédelem és kultúra.
Az ülésen az illegális fakitermelésekről is szó volt. Johannis azt mondta, ez is a nemzetbiztonság részét képezi, és a legfelsőbb szintekről követik figyelemmel. A CSAT úgy döntött, hogy a kormánynak lépéseket kell tennie a jelenlegi törvényes keretek megváltoztatására, hogy a törvény koherens, világos és szigorú legyen, és ne adjon lehetőséget az erdőirtások folytatására. (erdély fm, mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak