Borboly: kiemelten foglalkozik az Európai Bizottság a medvék kérdésével
2015. július 07. 19:36, utolsó frissítés: 19:36
Kiemelten foglalkozik az Európai Bizottság a medvék kérdésével - közölte Hargita Megye Tanácsa. 2015-ben Főbb intézkedések az európai nagyragadozó populációért címmel jelentést adott ki ebben a témában megvizsgálva több ország gyakorlatát – hívja fel a figyelmet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki itthon és Brüsszelben, a Régiók Bizottságában is rámutatott az elszaporodott, emberéletet veszélyeztető medvék jelentette problémára.
A dokumentum szerint Szlovéniában az elköltöztetett példányok egy héten belül visszatértek eredeti helyükre. Svédországban is elszállították a problémás egyedeket, és amelyik visszatért, és kárt okozott, azt egyből kilőtték. Svájcban a jogszabályok alapján, ha egy medve emberre támad, vagy megállapítják, hogy veszélyezteti a környékén élő emberek életét – olyan településeken, amelyekre háztartási hulladékért merészkedik –, kilövik. Ez felveti a háztartási hulladékok óvatos kezelésének szükségességét, például egyes nyugati országokban különösen vigyáznak arra, hogy az állatok ne férjenek hozzá a kidobott élelemhez.
A megyeelnök szerint a dokumentumban is látható, hogy a különböző országok eltérő megoldásokat alkalmaznak, de minden esetben az emberi élet kerül előtérbe. Ezért is kellene Romániának újratárgyalnia a kárpáti barnamedve kvótájára vonatkozó európai uniós egyezményt, illetve követve más EU-s jó példákat, az emberi életet előtérbe helyeznie. Az elöljáró a Régiók Bizottsága Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE) szakbizottságának múlt heti ülésén vetette fel, hogy az EU-nak külön-külön régiók szerint kellene vizsgálnia a problémát, és javasolta a medvepopuláció valamilyen szintű szétosztását, elszállítását más hasonló adottságokkal rendelkező élőhelyekre, illetve egy saját kezdeményezésű jelentés kidolgozását a probléma lehetséges megoldásait illetően.
A közlemény szerint Régiók Bizottságának tagjai nyitottan reagáltak Borboly Csaba felvetésére, és többen jelezték, hogy szívesen eljönnének Hargita megyébe tájékozódni a medvék teremtette helyzetről. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak