Mitől rettegnek a romániaiak?
2015. július 20. 14:43, utolsó frissítés: 14:43
Leginkább az egészségük megromlásától, a jövedelmük csökkenésétől, valamint a munkahelyük elveszítésétől félnek a romániaiak - derül ki az Inscop Research felméréséből, ami az Adevărul megrendelésére készült.
A felmérés alapján készített ábránkon is látható módon az árak növekedésétől való félelem, ami 2014. februárjában még első helyen állt, most ötödik helyre esett vissza.
Jó irányba tart Románia?
Arra a kérdésre, hogy jó irányba tart-e az ország, a válaszadók relatív többsége (46,70%) azt a választ adta, hogy szerinte Románia jó irányba tart.
Ugyanakkor az elmúlt időszakra visszatekintve azt láthatjuk, hogy azok aránya, akik szerint az ország jó irányba tart, az államfőválasztás utáni eufória elmúlása után csökkenni kezdett, míg azok száma, akik úgy gondolják, hogy ország nem tart jó irányba, folyamatosan növekszik.
Könnyebb lett-e az élet az elmúlt három évhez viszonyítva?
A felmérést készítők azt is megkérdezték a felmérésben részt vevőktől, hogy az életüket könnyebbnek vagy nehezebbnek érzik-e, ahhoz viszonyítva, amilyen az három éve volt. A válaszadók 53,60%-a válaszolta azt, hogy az élete nehezebb, mint három évvel ezelőtt.
(inscop/adevarul/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak