Boc: kemény leckét kap, aki köztéri szobrokat rongál
2015. augusztus 05. 15:33, utolsó frissítés: 15:33
Bűnvádi feljelentést tettünk, és azt reméljük, hogy a rendőrség azonosítani fogja azokat, akik a kolozsvári Mátyás-szobort barna festékkel leöntötték – mondta el Kolozsváron Emil Boc polgármester újságírói kérdésre válaszolva.
„Elfogadhatatlan, hogy bármelyik köztéri szobort vandalizálják, és közpénzből kelljen helyrehozni. Azt reméljük, hogy a városban lévő térfigyelő kamerák felvételeinek a kivizsgálása nyomán ki fog derülni, hogy kik a tettesek.
Akik ezt tették, azok ne aludjanak nyugodtan. Figyelmeztetünk mindenkit, akik hasonlókon gondolkodik, hogy inkább maradjanak otthon, és ne tegyék, mert nem fognak nyugalomra lelni, akármelyik kolozsvári történelmi emlékművet is rongálják meg” – mondta Boc. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak