"Az én városomba ne" - így viszonyulnak a menekültekhez Romániában
2015. szeptember 22. 11:46, utolsó frissítés: 12:02
Felmérést készített az INSCOP közvélemény-kutató a romániaiak menekültválsággal kapcsolatos véleményéről, az Adevărul megbízásából. Ebből kiderül: a téma nagymértékű mediatizálása következtében a lakosság 95,8%-a hallott a közel-keleti menekültválságról.
A kiváltó okokról megoszlanak a vélemények, de a többség a térségben zajló háborút nevezte meg okként. A válaszadók közül szinte egyforma arányban (közel egynegyed) voltak azok, akik a szegénységet tartották a menekülés kiváltó okának, és akik szerint a menekültek igazából szervezett csoportok, akik Európát akarják destabilizálni.
Arra a két kérdésre,egyetértenek-e azzal, hogy Romániában telepedjenek le menekültek, illetve azzal, hogy az ő településükön helyezzék el őket, szinte egyformán válaszoltak a felmérésben résztvevők: nagy többségben elutasították ezeket a felvetéseket.
A válaszadók 29,5%-a gondolja, hogy Románia tranzitországgá válhat, 37% kevéssé ért egyet ezzel, 22,5% pedig egyáltalán. Ehhez képest 23,9%-uk értett egyet azzal, hogy célország lehet a közel-keleti menekültek számára, 44,3% kevéssé, 21,8% pedig egyáltalán.
Darie Cristea, az Inscop igazgatója az eredményeket kommentálva elmondta, a romániai közvélemény óvatos és konzervatív, és ez nagyjából hasonló minden kelet-európai EU-tagállamban.
A felmérés szeptember 10-15. között készült, 1085 személy megkérdezésével. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak