Portik és Barabás is kifarolt a vásárhelyi előválasztási vitából Brassai szerint
2015. október 07. 10:56, utolsó frissítés: 12:35
"Sajnálattal közlöm, úgy néz ki, elmarad a marosvásárhelyi előválasztás jelöltjeinek vitája" – nyilatkozta az Erdély FM-nek Brassai Zsombor. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke közölte: tíz nappal ezelőtt keresték meg a másik két jelölt stábját, és tettek javaslatot arra, hogy csütörtökön este, a Kultúrpalota kistermében tartsanak nyilvános vitát egy moderátorral, öt kérdéskörben.
„A Néppárt kampánystábja tegnap (kedden) délben jelzett vissza, a kampányfőnökük elutasította a megkeresésünket, mondván, hogy idejétmúltnak tartja a vitát néhány nappal a választások előtt, nem látja indokoltnak, ezért javasolják a vita elmaradását. Barabás Miklós tudomásom szerint a mai napig sem jelzett vissza. Mindenki kifarolni látszik a vitából, de én azt gondolom, most sem késő, csütörtök este is nagy lenne az érdeklődés a vita iránt, és jól jönne, ha több hónap kampányolás után a jelöltek összegzésképpen leülnének egy asztalhoz, és a különböző kérdésekben megfogalmaznák a most már jól kiforrott álláspontjukat. Sajnálom, hogy ebből kifarolnak, Soós Zoltán, a mi támogatottunk természetesen fel van készülve erre a vitára, nyitott rá, azért kerestük meg a tegnap ismét a másik két jelöltet, mert mi is igényt tartunk egy ilyen beszélgetésre. Sajnáljuk, hogy ez nem fog megvalósulni” – nyilatkozta Brassai az Erdély FM-nek.
A politikus beszámolt róla: az előválasztás napján, október 11-én nem lesz kampánycsend. Eddig mintegy 8 ezren regisztráltak az előválasztásra. 14 szavazópont lesz vasárnap, a választáskor pedig nincs részvétel alapján számított érvényességi küszöb – azaz bármennyien vesznek részt rajta, az eredmény érvényesnek fog számítani.
Az előválasztáson az RMDSZ jelöltje, Soós Zoltán, az EMNP jelöltje, Portik Vilmos, és a függetlenként induló Barabás Miklós méretkezik meg. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak