Szombaton is tüntettek Beke Istvánért Kézdivásárhelyen
2015. december 05. 22:02, utolsó frissítés: 22:08
Több mint ezer ember gyűlt össze szombaton is Kézdivásárhelyen, hogy kifejezzék szolidaritásukat Beke Istvánnal, akit kedden 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek azzal a gyanúval, hogy a december elsejei ünnepségen rögtönzött robbanószereket tervezett működésbe hozni.
A 4 órakor kezdődő megmozduláson résztvevők igazságot kértek Beke Istvánnak, és tiltakoztak a román sajtó elfogultsága és manipulatív hozzáállása ellen.
Beke István édesapja, Beke Ernő az M1 hírműsorának elmondta, hogy meglepődött a kézdivásárhelyiek reakcióján és nagyon meghatja a fia szabadon engedését követelő tömeg. Hozzátette, abban bízik, hogy Beke István helyzete tisztázódni fog, de nagyon zavarja, hogy a román központi média terroristaként kezeli a fiát.
A Háromszék napilap szerint a Bukaresti Táblabíróság a jövő hétre tűzi ki a letartóztatás ellen benyújtott fellebezési tárgyalást, dátumot azonban még nem közöltek. (M1, hotnews, 3szek.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak