Kezdődik a próbaérettségi
2016. március 07. 09:45, utolsó frissítés: 10:09
Hétfőtől csütörtökig zajlik a próbaérettségi, amelyen több mint 345 ezer tizenegyedikes és tizenkettedikes vesz részt. Hétfőn román nyelv és irodalomból, kedden anyanyelvből, szerdán a szaknak megfelelő kötelező tárgyból (matematika vagy történelem), csütörtökön pedig a szaknak megfelelő választott tárgyból írnak próbavizsgát a diákok - utóbbiból csak a végzősök.
Az eredményeket március 18-án hozzák nyilvánosságra. A jegyek nem kerülnek be a naplóba, viszont ha a diák szeretné, akkor kérheti ezt az adott tanártól.
Tavaly a 11. osztályosok 28,51%-a írt átmenőt (legalább 6-os átlag, úgy, hogy minden tárgyból legalább 5-öst szerzett), míg a 12. osztályosok 38,77%-ának sikerült a próbaérettségi. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak