Tízezer lejre bírságolták meg Izsák Balázst a Székely Szabadság Napján tartott felvonulásért
2016. március 16. 19:49, utolsó frissítés: 2016. március 17. 12:25
Tízezer lejre bírságolta a csendőrség Izsák Balázst, a március 10-én Marosvásárhelyen szervezett Székely Szabadság Napján tartott felvonulásért.
A szerdán kézhez kapott jegyzőkönyv szerint Iszák Balázs tízezer lejes bírságot kell fizessen azért, mert március 10-én a több ezres tömegnek nem volt engedélye a város központ felé vonulni. Izsák az Agerpresnek elmondta, hogy bíróságon fogja kérni a jegyzőkönyv érvénytelenítésér mivel mint az esemény szervezője minden előírást betartott.
Az SZNT elnöke elmondta, a kézhez kapott jegyzőkönyv engedély nélküli felvonulást és engedély nélküli gyülekezést említ, ők azonban a rendezvényüket idejében bejelentették, amire egy bírósági döntés is utal, ők pedig minden szükséges dokumentumot idejében átadtak a megyei csendőrség vezetőségének. Izsák azt is szóvá tette, hogy 2014-ben hasonló módon bírságolták meg, amikor szintén a bírósághoz fordultak, de még nem született döntés az ügyben.
A székely szabadság napján készült fotógalériánk ide kattintva tekinthető meg.
(vocea transilvaniei)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak