Visszaadja a Románia Csillaga érdemrendjét Vizi E. Szilveszter
2016. március 22. 08:37, utolsó frissítés: 09:04
Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Johannis államelnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.
Vizi E. Szilveszter az MTI-nek hétfőn elmondta: döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét. Ebben kifejezte meglepetését és mélységes csalódását, hogy Románia államfője visszavonta Tőkés Lászlótól, a Románia Csillaga kitüntetést.
Kitért Tőkés László romániai forradalomban játszott szerepére. Az államfő tette azt sugallja, Ceausescu szellemiségének valamiféle rehabilitációja jelenik meg Romániában - mutatott rá Vizi E. Szilveszter. Az elnök jelezte azt is: kiváló kapcsolatokat ápolnak román kollégáikkal.
Vizi E. Szilveszter 2006-ban tudományos tevékenysége elismeréseként kapta a díjat Traian Basescu akkori államfőtől.
Tőkés László 2009-ben kapta meg a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
Klaus Johannis március 3-án vonta vissza az állami kitüntetést. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak