Rendelete visszavonását kéri Johannistól Tőkés ügyvédje
2016. március 23. 18:35, utolsó frissítés: 18:35
Klaus Johannis államfőtől kérte Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje, hogy vonja vissza elnöki rendeletét, amellyel elvette Tőkés Lászlótól állami kitüntetését.
Erről Tőkés László EP-képviselő ügyvédje nyilatkozott szerdán az MTI-nek. Közölte, postázta az úgynevezett előzetes panaszt az elnöki hivatalnak, amelyben Johannistól rendelete visszavonását kérte.
Az elnök március 3-án jelentette be, hogy visszavonta az EP-képviselőtől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben kapott meg Traian Basescu volt elnöktől az 1989-es rendszerváltozás idején betöltött szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
Kincses Előd szerint az elnöki rendelet törvénytelen, mert a kitüntetéseket szabályozó törvény két esetet állapít meg az elismerés visszavonhatóságára. Az egyik ilyen eset akkor áll fenn, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, valamint olyan tettet vagy tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Kincses rámutatott: nyilvánvaló, hogy Tőkés László esetében egyik lehetőség sem áll fenn, hiszen a nyilatkozat nem számít tettnek.
Az ügyvéd hozzátette: amennyiben az elnök harminc napon belül nem válaszol a panaszra, közigazgatási bírósághoz fordulnak, ahol az elnöki rendelet érvénytelenítését kérik. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak