Jövő héten mutatja be az RMDSZ a nyelvhasználatra is kitérő árnyékjelentést
2016. március 29. 16:34, utolsó frissítés: 16:34
A törvény által szavatolt kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetése mindenki számára kötelező, legyen az magyar vagy román anyanyelvű választott tisztségviselő – nyilatkozta március 29-én Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki szerint a magyar többségű települések polgármestereinek, alpolgármestereinek és tanácsosainak elöl kell járniuk a nyelvhasználati küszöb által szavatolt jogok alkalmazásában, ezáltal is biztatva minden magyar embert, hogy éljenek ezen jogaikkal.
"Jelenleg is folyik tisztségviselőink munkájának kiértékelése, amelynek ki kell térnie arra is, hogy az önkormányzati vezetők mandátumuk alatt milyen mértékben érvényesítették a nyelvi jogokat. Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa által megrendelt, a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről végzett felmérés eddig feldolgozott adataiból kiderül, sajnos egyes esetekben mulasztások és hiányosságok tapasztalhatók” – fejtette ki Kovács a monitorizáció első szakaszának megfigyeléseit, amelyek a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtábláit, valamint a minisztériumok alárendeltségébe tartozó megyei intézmények feliratozását összegzik.
Kovács Péter úgy véli, orvosolni kell azokat a helyzeteket, amelyek esetén magyar politikus által vezetett településeken, a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva, csak románul vagy magyarul, de helytelenül szerepelnek a helységnévtáblák, ahogyan akkor is fel kell lépni, ha az iskolák és kultúrotthonok intézménytáblái csak román nyelven vannak feltüntetve vagy magyar nyelven, de helyesírási hibákkal tűzdelve.
"Komolyan vesszük a kérdést, nem tudjuk elfogadni, amennyiben RMDSZ-tisztségviselők mulasztása vezetett oda, hogy a nyelvi jogok e fejezete nem valósult meg. Azért, hogy a jövőben ezt kiküszöbölhessük, az önkormányzati listáinkon induló összes jelöltünk nyilatkozatot ír alá, amelyben vállalja, hogy megválasztása esetén, saját hatáskörében, eleget tesz a nyelvi jogok érvényesítésének jogszabályi kitételeinek, szorgalmazza a nyelvi jogok minél szélesebb körű gyakorlását" – ismertette a Szövetségi Képviselők Tanácsának tavaly novemberi, a helyhatósági választások előkészítésével kapcsolatos határozatát.
Kovács Péter továbbá bejelentette, a jövő héten mutatják be a nyelvhasználat és a kétnyelvű feliratok témáira is kitérő árnyékjelentést. Az RMDSZ a dokumentumot ahhoz a jelentéshez készítette, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az Európa Tanácshoz úgy, hogy kidolgozása során a romániai magyar közösség érdekképviseletével való konzultációt nem tartotta fontosnak. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak