Kovács Péter: a szórványközösségeknek is kijárnak a nyelvi jogok
2016. április 21. 12:54, utolsó frissítés: 12:54
„A kisebbségi jogok azoknak a szórványközösségeknek is kijárnak, ahol a magyarság arányaiban ugyan nem éri el a 20 százalékot, de lélekszáma meghatározó” – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök annak kapcsán, hogy az RMDSZ egy április 21-én beterjesztett törvénytervezetben kéri, hogy Románia ültesse gyakorlatba a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat, vagyis alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben anyanyelven beszélő személyzetet is, amennyiben egy kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, vagy meghaladja az 5000 főt.
Az ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ törekvése, hogy a kisebbségi jogokat biztosító törvénykezésben a százalék mellé ezt a számot is beemeljék, hiszen ez Erdély-szerte mintegy 70.000 magyar emberrel jelent többet a 20 százalékos szabályozásánál. Ebből a szempontból a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Kolozsváron él, de a törvénykezdeményezésben foglaltak Arad, Brassó, Nagybánya, Zilah és Temesvár magyarságát is kedvezően érintenék.
„Ki kell harcolnunk igazunkat és azt, ami nekünk kijár. Nem adhatjuk fel a küzdelmet azért, hogy megszerezzük azt, amit már rég meg kellett volna kapnunk. Nem tudjuk most azt megítélni, hogy ennek a törvénynek az elfogadására milyen esélyek vannak, de nekünk, a romániai magyarság képviseleteként minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy jogainkat bővítsük, és ne hagyjuk elveszni azt, amit már megszereztünk, különösen most, amikor oly sokan próbálnak azokból visszavágni” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak