Újabb botrány érik a fertőtlenítő-hígítással vádolt cég körül
2016. május 03. 16:37, utolsó frissítés: 16:37
Kórházak takarítói szolgáltatásában is érdekelt a Hexi Pharma tulajdonosa - áll az Euractiv portál keddi cikkében. A kórházi fertőtlenítőszerek hígításával vádolt gyár tulajdonosának van egy másik cége, a Medical Cleaning, amely több nagy bukaresti kórházban, illetve az ország több más kórházában is takarítást végez.
A portál szerint a cégnek jelentős bevételei vannak a takarítói szolgáltatások után. Az oknyomozó riport alapján a Medical Cleaning cég a bukaresti onkológiai intézettel is szerződést kötött a vezetőséggel folytatott tárgyalások nyomán, a szolgáltatás ugyanis nem volt nyilvánosan meghirdetve.
Az Euractiv cikkének közlése után az egészségügyi minisztérium ellenőrző testülete bejelentette, kivizsgálják az onkológiai kórház szerződéseit. A vizsgálatot később kiterjesztenék más kórházakra is.
Az egészségügyi tárca múlt héten vizsgálatot indított a kórházi fertőtlenítőszerek hígításának ügyében is, az első eredményeket szerdára ígérték. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak