Az Orvosok Szövetségének elnöke: "Nem érzem magam biztonságban"
2016. május 05. 12:52, utolsó frissítés: 12:52
„Személyesen nem érzem magam biztonságba és véleményem szerint a betegek sincsenek biztonságban.” – nyilatkozta Bogdan Tanase, a bukaresti onkológiai intézet sebésze, aki az Orvosok Szövetségének az elnöke.
Tanase azután nyilatkozott, hogy Patriciu Achimaş Cadariu egészségügyi miniszter a tegnapi nap folyamán azt mondta, hogy a minisztériumi vizsgálat eredménye szerint, amelyet a fertőtlenítőszer botrány miatt rendeltek el, a betegek biztonságban vannak.
„Képzeljék el, hogy egy repulőgépben vannak és valaki a gépen azt mondja, hogy bomba van. Az a normális, hogy a repülőgép leszáll a legközelebbi repulőtéren és megvizsgálják, hogy valóban van-e robbanószerkezet a gépen. Az egészségügyben jelezték, hogy bomba van, de a gép halad tovább.”
Tanase elmondta, hogy a minisztérium által elrendelt tesztek csak azt vizsgálták, hogy a felületeken vagy a személyzetnek a kezein vannak-e baktériumok, de nem vizsgálták vírusokra vagy gombákra. "Például nem volt megvizsgálva, hogy a hepatitisz C vírus jelen van-e a kórházi felületeken vagy a sebészeti eszközökön.” - mondta el a a bukaresti sebész az észrevételeit a fertőtlenítőszer botrányként elhíresült ügyben.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak