Vádat emelt Oprea ellen a DNA
2016. május 11. 18:06, utolsó frissítés: 18:06
Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter ellen emelt vádat a bukaresti korrupcióellenes ügyészség, amely hivatali visszaéléssel vádolja a politikust.
Opreat azzal gyanúsítják, hogy tavaly júliusban belügyminiszterként elrendelte egy Audi A8-as személygépkocsi vásárlását a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből. Az ügyészség szerint Oprea a törvényes előírások megsértésével 400 ezer lejnyi költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá a belügyminisztérium titkosszolgálatának műveleti kerete számára, hogy abból a közméltóságok védelmét szolgáló gépkocsit vásároljanak. A vádhatóság szerint az így beszerzett luxusautót kizárólag Oprea használta 2015 júliusa és októbere között. Az ügyben a belügyi titkosszolgálat volt vezetője ellen is vádat emeltek, és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, valamint hűtlen kezeléssel vádolják. (mti)
Opera ellen egy másik ügyben is vizsgálódnak, amelyben szintén érintett a szóban forgó személygépkocsi. Az ügyészség szerint a volt miniszter indokolatlanul használta több ezer alkalommal a rendőri felvezetést, amire azt követően derült fény, hogy tavaly októberben a konvoját felvezető rendőrök egyike közlekedési balesetben életét vesztette.
Oprea márciusig az UNPR-t vezette, a pártelnöki tisztségről lemondott, miután kiderült, hogy két ügyben is bűnvádi eljárás indult ellene.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak