Johannis: a Brexit nem okoz kezelhetetlen problémákat Románia számára
2016. június 24. 14:12, utolsó frissítés: 14:46
Románia sajnálja, de tiszteletben tartja a brit választók döntését, a maga részéről azonban elkötelezett marad az európai projekt mellett - jelentette ki pénteken Klaus Johannis államfő arra reagálva, hogy az európai uniós tagságáról rendezett brit népszavazáson a többség a kilépésre voksolt.
Az államelnök a miniszterelnökkel, a jegybank kormányzójával és pártvezetőkkel folytatott válságtanácskozás után adott sajtónyilatkozatában nyugalomra intett, hangsúlyozva, hogy a Brexit nem okoz kezelhetetlen problémákat a román gazdaságnak, és a lej árfolyamát sem fenyegeti veszély.
Úgy vélte, hogy az Európai Unió nagyon értékes projekt, továbbra is szükség van az egységre és szolidaritásra a benn maradó 27 tagállam között. Az európai eszmét tovább kell vinni, és a politikai pártok között konszenzus van arról, hogy Románia része akar lenni ennek az építkezésnek - tette hozzá.
"Európának sok a teendője: újra kell gondolni, javítani, és az egyszerű polgárok számára eredményesebbé kell tenni az európai projektet" - jelentette ki Johannis.
Rámutatott: Nagy-Britannia nem máról holnapra fog kilépni az Európai Unióból, legalább kétéves tárgyalássorozat következik, amelynek során Románia mindent meg fog tenni az ország és a Nagy-Britanniában élő románok érdekeinek érvényesítéséért. Nagy-Britannia az Európai Unióból történő kilépés után is fontos partnere marad Romániának, addig azonban nem lesz kivételezett státusa az Európai Unióban - szögezte le az államelnök.
Megjegyezte: a románok egyik legfontosabb nemzeti célkitűzése volt az európai uniós integráció, a csatlakozás után azonban már nem volt olyan eszme, amely egységbe kovácsolta volna a nemzetet. Ideje új országprojektet közösen kidolgozni: ilyen értelemben a Brexitnek nevezett válság lehetőségeket is tartogat Románia számára - vélte Iohannis.
"Azon leszünk, hogy Románia és az Európai Unió megerősödve kerüljön ki ebből a válságból" - jelentette ki. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak