Tűz ütött ki egy kolozsvári szeméttelepen
2016. augusztus 28. 21:37, utolsó frissítés: 21:37
Tűz ütött ki egy kolozsvári szeméttelepen vasárnap este, közölte a Kolozs megyei katasztrófavédelem. A tűzoltók szerint sok időbe tart eloltani, erősen ég a szemét. Sérültekről eddig nem tudni, a katasztrófavédelem vezetője azt mondta, nem áll fenn a veszélye annak, hogy a tűz kiterjedjen a közeli házakra.
Adrian Dohotaru civil aktivista közleményéből az derül ki, hogy a pataréti Salmprest szemétlerakó gyulladt ki. Innen mindössze 300 méterre élnek azok az emberek, akiket a Coasteui utcából költöztettek a Patarétre 2010 decemberében. A Pataréten mintegy 1500 ember lakik. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak