Pártjába hívja Victor Pontát Bogdan Diaconu, a vezetést is átadná neki
2016. augusztus 31. 08:10, utolsó frissítés: 08:52
Miután a napokban több képviselő is átiratkozott a Bogdan Diaconu vezette PRU-ba (Egyesült Románia Párt), az ultranacionalista párt vezetője egy nyilatkozatban meghívta Victor Ponta volt miniszterelnököt, hogy szintén iratkozzon át, és a vezetést is rábízná.
Legutóbb Sebastian Ghiţă, Ponta korábbi párttársa jelentette be, hogy átáll Diaconu pártjába, ennek kapcsán nyilatkozta azt a PRU vezetője, hogy szívesen látná "a valaha volt legjobb miniszterelnököt" is. Diaconu Facebook-oldalán egyébként egyenként köszönt minden átiratkozót.
Ponta a Digi24 szerint cáfolta, hogy otthagyná a PSD-t, sőt, azt is bejelentette, hogy Gorj megyében listavezetőként indul újabb képviselői mandátumért. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak