2026. november 4. szerda
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Megérkeztek az első F-16-osok Romániába

2016. október 07. 13:29, utolsó frissítés: 13:29

Megérkezett fetesti-i állomáshelyére az első hat felújított F-16-os Fighting Falcon harci repülőgép pénteken abból a tizenkettőből, amelyeket Románia 2013-ban vásárolt Portugáliától.


Az időközben új hajtóművel és elektronikával, korszerű fegyverzettel felszerelt F-16-os repülőrajért 628 millió eurót fizetett Bukarest: a vételár a pilóták és műszaki személyzet kiképzését is magába foglalta. A gépek eddig átlagosan 3500 órát repültek, és mindegyikük további 4500 órányi használatra alkalmas, így becslések szerint további két évtizedig szolgálhatják a légvédelmet.

További három F-16-os az év végéig, az utolsó három pedig jövőre érkezik meg Romániába. A kormány egy újabb F-16-os repülőraj beszerzésére készül: a védelmi miniszter szerint ez a jövő évben történhet meg.



Az F-16-os fogadásához a fetesti-i repülőtér kifutópályáját meghosszabbították, új fékezőrendszert és új hangárokat építettek: a támaszpont felújítása 30 millió euróba került, az összeg egyharmadát Románia, kétharmadát a NATO fedezte.

A felújított amerikai harci gépek fogadására rendezett pénteki ünnepségen Dacian Ciolos miniszterelnök történelmi pillanatnak nevezte az első F-16-osok szolgálatba állítását a légierőnél, amellyel Románia egy "költségvetési lehetőségeit figyelembe vevő pragmatikus megoldással" felsorakozik a tagországok közös védelmét szolgáló NATO-szabványokhoz.

A szakértők szerint Romániának a NATO és az EU határán lévő országként 48 többfeladatú harci repülőre (vagyis négy rajra) van szüksége. 2013-ban azzal indokolták a használt negyedik generációs amerikai gyártmányú F-16-osokat bevezetését az európai gyártók által hasonló áron kínált új harci repülők helyett, hogy így előkészítik az átmenetet az ötödik generációs F-35-ösökre.

"Az F-16-osoknak ugyanaz a gyártója, ugyanolyan fegyverzetet használ, ugyanolyan repülőtéri infrastruktúrára, generátorokra, lépcsőkre van szüksége, mint az F-35-ösöknek. Ha az átmenetet Gripenekkel oldanánk meg, a számukra kiépített infrastruktúrát utána le kellene cserélni" - magyarázta a választását 2013-ban Mircea Dusa akkori védelmi miniszter.

A légierő jelenleg izraeli segítséggel felújított orosz gyártmányú MiG-21 LanceR típusú vadászgépeket használ. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül 30-40 harcképes gép maradt. Az utóbbi két évtizedben a légierő több mint húsz MiG-21-ese hajtott végre kényszerleszállást, vagy zuhant le. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS