Őrtüzek gyújtására szólítja fel az SZNT Székelyföld lakosait
2016. október 16. 15:36, utolsó frissítés: 15:53
A Székely Nemzeti Tanács arra biztatja Székelyföld lakosait, hogy október 30-án este gyújtsanak őrtüzeket valamennyi székelyföldi településen, annak jeléül, hogy a székely közösségek kiállnak az autonómia ügye mellett.
A szerkesztőségünkbe eljuttatott felhívásban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a szervezet nevében azzal a kéréssel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz, egyházakhoz, civil szervezetekhez, közbirtokosságokhoz, vállalkozásokhoz, hogy október 30-án helyi idő szerinti 17.30 órakor az általuk meghatározott helyen és módon "lármafák, fáklyák, gyertyák ezreinek fellobbantásával tegyék közösségi élménnyé Székelyföld Autonómiájának Napját". Hozzátette: ebben a törekvésükben a települési és széki székely tanácsok, valamint a Székely Nemzeti Tanács küldöttei lesznek segítségükre.
A felhívásban emlékeztetnek, hogy szeptember 29-én tett közzé a Székely Nemzeti Tanács egy felhívást, amelyben arra kérik a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteit, hogy templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért. A felhívás szerint az őrtüzek gyújtása a világméretű imavasárnap folytatása lehet, amely azt jelzi, hogy a székely közösségek kiállnak az autonómia ügye mellett.
"Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi magának az érintett közösségnek a kitartását, elkötelezettségét. Ezért van szükség arra is, hogy Székelyföld falvaiban és városaiban, de - a szolidaritás jeléül - bárhol a nagyvilágban a közösségek, s minél több közösség tagja belső meggyőződéssel, hittel vegyen részt az autonómiaküzdelemben" - áll a felhívásban.
Az Székely Nemzeti Tanács ugyancsak vasárnap közleményben számolt be állandó bizottsága döntéséről, amely szerint a tanács által alapított Gábor Áron-díjat idén az Európai Szabad Szövetségnek (EFA) ítéli annak elismeréséül, hogy a szövetség következetesen kiáll Székelyföld autonómiája mellett a nemzetközi közvélemény tájékoztatása, képviselőinek az autonómiaküzdelem fontos eseményein való jelenléte, valamint politikai támogatása révén. (hírszerk./mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak