A Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közössége is kiáll az igazgató mellett
2016. november 05. 13:54, utolsó frissítés: 16:04
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közössége szombat délelőtt találkozott, és állásfoglalást fogalmazott meg annak kapcsán, hogy a DNA bűnvádi eljárást indított a líceum igazgatója, Tamási Zsolt József ellen.
Állásfoglalásunkban kifejtik, hogy "értetlenül állnak" az iskolájuk kapcsán kialakult helyzet előtt, és megdöbbenéssel fogadták a híreket, miszerint a megyei főtanfelügyelőt házi őrizetbe és dr. Tamási Zsolt Józsefet pedig hatvan napos bírósági felügyelet alá helyezték a DNA ügyészei.
Idézzük az állásfoglalásban ennek kapcsán megfogalmazott állításokat:
"1. Tamási Zsolt ártatlansága számunkra megkérdőjelezhetetlen, meghurcoltatását a marosvásárhelyi magyar közösség elleni támadásként értelmezzük. Ennek szellemében arról is meg vagyunk győződve, hogy a megyei főtanfelügyelő, Ştefan Someşan ebben a kérdésben nem követett el törvénytelenséget. Ma Tamási Zsolt, holnap az egész iskola kerül veszélybe.
2. Románia Alkotmánya 32-es cikkelyének a 3-as, 5-ös és 7-es pontja rendelkezik arról, hogy az állam minden szinten garantálja az anyanyelven történő felekezeti oktatást is. A 2011-ben elfogadott 1-es számú oktatási törvény erről külön rendelkezik. Az alapítás jogszerűségének megkérdőjelezése számunkra teljes mértékben hiteltelen és elfogadhatatlan, az iskola létrehozását jogszerűnek, a gyermekeink képzését, a végzett diákok oklevelét törvényesnek és teljes értékűnek tekintjük.
3. Kérjük, hogy a Szentszék fordítson figyelmet a marosvásárhelyi történésekre, és a Vatikán bukaresti nunciatúráján keresztül kövesse fokozott figyelemmel a nyomozás és bírósági eljárás tárgyilagosságát és elfogulatlanságát.
4. Szolidaritásvállalásra kérjük a szakmai szervezeteket, marosvásárhelyi oktatási intézményeket, a teljes szülői közösséget, civil szférát és a politikai pártokat is."
Az ügyben az RMDSZ is állásfoglalást bocsátott ki szombaton.
(hírszerk.)
MAROSVÁSÁRHELYI KATOLIKUS LÍCEUM
» A katolikus líceum kapcsán vette őrizetbe a DNA a Maros megyei főtanfelügyelőt
» Bűnvádi eljárást indítottak a marosvásárhelyi katolikus líceum igazgatója ellen
» Novák Csaba Zoltán: a marosvásárhelyi katolikus líceummal kapcsolatos eljárás precedenst teremthet
» Szolidaritásáról biztosította a gyulafehérvári főegyházmegye a vásárhelyi iskolaügy gyanúsítottjait
» RMDSZ-állásfoglalás a katolikus líceum ügyében: "ne engedjük magunkat megfélemlíteni!"
» A Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közössége is kiáll az igazgató mellett
» Csíki polgármesterek, politikusok csendes tiltakozó megmozdulást tartottak a katolikus líceum épület
» Király András szerint nem törvénytelen a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása
» Marosvásárhelyi RMDSZ: a marosvásárhelyiek akaratát veszik semmibe a katolikus líceum kapcsán
» Meghosszabbította a DNA a marosvásárhelyi katolikus líceum igazgatója elleni kényszerintézkedéseket
» Rendkívüli tanácsülésen oldanák meg a katolikus líceum ügyét
» A katolikus líceum ügyében a tanügyminisztérium térfelén a labda
» Május 15-ig rendezni kell a marosvásárhelyi katolikus líceum ügyét
» Katolikus líceum: új iskolai intézmény létrehozását indítja el az RMDSZ
» Pert nyert a Marosvásárhelyi Katolikus Líceum a tanfelügyelőség ellen
» Szétosztotta a katolikus líceum osztályait a Maros megyei tanfelügyelőség
» Péntektől tüntet Marosvásárhelyen a katolikus iskola szülői közössége
» Egyre valószínűbb, hogy nem indulhatnak 5. és 9. osztályok a marosvásárhelyi katolikus líceumban
» Úgy néz ki, most már tényleg végleg megpecsételődött a vásárhelyi Katolikus Gimnázium sorsa
» Lehet, hogy az Unirea iskola sem működhet tovább a Katolikus Gimnázium ügye miatt
» Bekérette a magyar külügy a román nagykövetet a marosvásárhelyi iskolaügy miatt
» Reagált a román külügy is: sajnálják, hogy Magyarországon kampánycélokra használják fel a katolikus
» A Fidesz tiltakozik a Katolikus Gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen
» Több ezren tüntettek a Római Katolikus Gimnázium védelmében Marosvásárhelyen
» Videó: Ez a véleménye a politikusoknak és civileknek a Katolikus Gimnáziumért szervezett tüntetésről
további közviták »ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak