Péter Ferenc: kivizsgálják a marosvásárhelyi repülőtér korábbi vezetőségének munkáját
2016. november 23. 16:18, utolsó frissítés: 16:18
A Maros Megyei Tanács alkalmazottjaiból és megyei tanácsosokból álló vegyes bizottság fogja vizsgálni a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér előző vezetőségének elmúlt két évi munkáját - nyilatkozta szerdán a megyei tanács elnöke, Péter Ferenc. A rendelkezést az tette indokolttá, hogy a WizzAir fapados légitársaság bejelentette, ideiglenesen felfüggeszti marosvásárhelyi járatait.
A megyei tanácselnök szerint 2014 és 2016 között több ellenőrzést is végzett a reptéren a Polgári Légiközlekedési Hatóság, és 18 pontban foglalta össze az általa szükségesnek vélt intézkedéseket. A javasolt munkálatok közül mindössze egyet kezdett el a légi kikötő vezetősége: elindította a kifutópálya korszerűsítési munkálatainak megvalósíthatósági tanulmányát. Péter Ferenc szerint az sincs rendjén, hogy a négy év alatt befektetésekre elkülönített összesen 18 millió lejből mindössze 5 millió lejt használt fel a reptér vezetősége.
"Vélhetően több hibát is elkövettek az évek során, ezért merült fel egy, a Maros Megyei Tanács alkalmazottjai és megyei tanácsosok alkotta vegyes bizottság felállításának ötlete" - mondta a megyeelnök, hozzátéve, hogy december 1-jén kezdi el a munkát a testület.
A WizzAir szerdán közölte, hogy a Transilvania repülőtér kifutópályája korszerűsítési munkálatainak befejezéséig felfüggeszti marosvásárhelyi járatait.
Egy héttel ezelőtt a légitársaság illetékesei még azt mondták, két hétre költöztetik Kolozsvárra a marosvásárhelyi járatokat. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak