Meglepetésjelöltet javasolt miniszterelnöknek a PSD és az ALDE
2016. december 21. 11:39, utolsó frissítés: 13:15
Sevil Shhaideh volt fejlesztési minisztert javasolta a PSD miniszterelnöknek a Klaus Johannis államfővel való találkozáson.
Shhaideh 52 éves, közgazdasági egyetemet végzett Bukarestben. 1993-tól a Konstanca Megyei Tanácsnál dolgozott, az informatikai rendszerekért felelős osztályt vezette. 2007-től 2012-ig a romániai megyei tanácsok országos egyesületének volt a koordinátora, ebben a minőségében kezdte el az együttműködést Liviu Dragneával.
2012-ben államtitkár lett az akkor Liviu Dragnea vezette fejlesztési minisztériumban, majd 2015 májusában Dragnea lemondása után átvette a minisztérium vezetését.
A PSD elnökéhez személyes szálak is fűzik: Dragnea volt az egyik esküvői tanúja.
Jelölésekor Dragnea kifejtette: a választásokon szerzett több mint 45 százalékos támogatás nyomán "legitim" módon magának kérhette volna a posztot, de tekintettel arra, hogy ebben egy hatályos törvény és az államfő ellenkezése megakadályozza, olyan személyt jelölt, akinek a kormányzati tevékenységéért pártelnökként felelősséget tud vállalni.
Dragnea nem titkolta: alkotmányellenesnek tartja azt a törvényt, amely - priusza lévén - "egyelőre" megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy magának igényelje a miniszterelnöki posztot, ezzel is jelezve, hogy ideiglenes megoldásnak tekinti bizalmi emberének várható miniszterelnöki kinevezését.
Ezt azzal indokolta, hogy nem háríthatja el magáról azt a hatalmas felelősséget, amelyet a választók bizalma jelent számára, ezért olyan jelöltet keresett, aki dolgozni, a PSD programját végrehajtani "megy a kormánypalotába", nem azért, hogy személyes politikai ambícióit érvényesítse.
A PSD elnöke a liberális ALDE társelnökeivel együtt jelent meg szerdán az elnöki hivatalban, ahova Klaus Johannis államfő kormányalakítási tárgyalásra hívta a pártokat, ezzel is jelezve, hogy Shhaideh a parlamenti mandátumok 54 százalékával rendelkező PSD-ALDE koalíció közös jelöltje.
Az államfő csütörtökön is folytatja az egyeztetéseket a pártok vezetőivel, és várhatóan csak azt követően jelenti be, kit bíz meg kormányalakítással.(hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak