Kelemen: ha az államfő miniszterelnöknek jelöli Sevil Shhaideht, az RMDSZ megszavazza
2016. december 21. 17:41, utolsó frissítés: 17:41
Ha az államfő miniszterelnöknek jelöli a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által javasolt Sevil Shhaideh-et, az RMDSZ megszavazza - nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor szövetségi elnök.
"Nincs javaslatunk a miniszterelnök személyére vonatkozóan, de ha az elnök kormányfőnek jelöli a PSD-ALDE által javasolt Sevil Shhaideh-et, az RMDSZ, a megállapodásnak megfelelően, megszavazza. Természetesen kíváncsiak vagyunk a kormányprogramra, de nem hiszem, hogy meglepetésben lenne részünk. Együttműködünk a parlamentben a PSD-ALDE koalícióval, de nem lépünk be a kormányba. Megpróbáljuk támogatni azokat a projekteket, amelyekről úgy véljük, hogy a lakosság érdekeit szolgálják, és mi előállunk majd olyan javaslatokkal, amely a román társadalom javára válhatnak, beleértve a kisebbségek jogaira vonatkozó előírások alkalmazását" — jelentette ki Kelemen Hunor az államfővel folytatott konzultáció után.
Kelemen Hunor azt mondta, Sevil Shhaideh "becsületes" és "tisztességes" ember, aki járatos a közigazgatás terén.
"Együtt dolgoztunk vele, amikor államtitkár volt a Ponta-kormány fejlesztési minisztériumában, semmi kifogásunk nincs vele szemben, rátermett ember, képes a kormányt vezetni" — tette hozzá Kelemen Hunor. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak