Nem bocsáthatnak ki letartóztatási parancsot az eltűnt Ghiţă nevére
2016. december 27. 14:29, utolsó frissítés: 14:29
Elutasította kedden a Legfelső Bíróság az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra vonatkozó kérését, hogy távollétében előzetes letartóztatási parancsot adjon ki Sebastian Ghiţă nevére.
A bírák ugyanakkor elrendelték az óvadék ellenében kiszabott hatósági felügyelet meghosszabbítását, és fenntartották az országelhagyási tilalmat, érvénytelenítve ezáltal az ennek feloldásáról szóló, december 16-án hozott ítéletet.
A döntés jogerős.
A DNA arra hivatkozva kérte kedden az üzletember ellen a Ponta-Blair néven ismertté vált ügyben elrendelt hatósági felügyelet előzetes letartóztatásra való módosítását, hogy Sebastian Ghiţă nem tett eleget az előbbi kényszerintézkedéssel járó kötelezettségeinek, és nem jelent meg az idézésen, ugyanakkor olyan információk is napvilágot láttak, miszerint a volt képviselő elhagyta az országot.
Az üzletembert három ügyvéd képviselte kedden a Legfelső Bíróságon, bevallásuk szerint nekik sem sikerült felvenniük a kapcsolatot a volt képviselővel. Az egyik ügyvéd, Bogdan Micu úgy nyilatkozott, miután nem sikerült elérnie telefonon Ghiţăt, testvérét kérte meg, írja alá a meghatalmazást, amelynek értelmében képviselheti őt a bíróságon.
A DNA ploieşti-i ügyosztálya múlt héten adott ki előállítási parancsot a volt képviselő nevére, miután nem jelent meg az ügyészségen az idézésben megjelölt időpontban.
Sebastian Ghiţăt azóta sem találják, a Román Rendőr-felügyelőség szerint ez idáig nincsenek arra utaló információk, miszerint az üzletember elhagyta volna az országot. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak