Új iskola épül Kommandóra
2017. január 11. 16:49, utolsó frissítés: 16:51
„Rossz helyzetekből is lehet jól kikerülni: a részint leégett, részint súlyosan megrongálódott kommandói iskolát új épülettel pótoljuk. A sajnálatos eset rövid távon megnehezíti a község diákjainak helyzetét, viszont új iskolát építünk, amely már az aktuális követelményeknek felel meg, így, reményeink szerint a következő tanévet már sokkal jobb körülmények közt fejezik be a megye legmagasabban fekvő településén” fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Január 9-én, délután a kommandói iskola épületét lángra gyújtották a kéményből kipattanó szikrák: az ingatlan súlyosan megrongálódott, és a helyi könyvtár is a lángok martalékává vált.
Kocsis Béla, a település polgármestere elmondta: első lépésben a tanítás újrakezdése a prioritás, a második lépés természetesen az új iskolaépület elkészítése. A polgármester szerint időszűkében vannak, hiszen új épületre van szükség, a tervezés és az építkezés pedig egyaránt időigényes folyamat.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: a megyei önkormányzat a a januári soros ülésen gyorssegélyt folyósít a kommandóiak számára, amelyből az ingatlan állapotának felmérését, az épület további pusztulásának megakadályozását, valamint egy új épület tervezését fedezik. „Kommandó speciális helyzetű település, elősorban a földrajzi elhelyezkedése miatt. A diákoknak nem opció az ingázás, de nem is szeretnénk azt, hogy a szülők elvigyék a gyerekeket más iskolába. Vállalkozók, civilek, egyházak máris jelezték, hogy segíteni akarnak. Az Opra Béni Béla iskolaigazgatóval folytatott beszélgetések megerősítettek bennünket abban az elhatározásban, hogy rendkívül gyorsan kell lépnünk, hiszen az oktatást sanyarú körülmények közt a megmaradt épületrészben folytatják, számítanak a támogatásra.”
A tanácselnök elmondta: több magyarországi testvérmegye és település önkormányzata jelezte, hogy anyagilag is hozzájárulnak az iskola építéséhez, illetve az új könyvtár állományához máris gyűjtik a könyveket.
Tamás Sándor elmondta: a munkálatokat az önkormányzat, illetve a tanügyminisztérium és a kormány forrásaiból kívánják finanszírozni, ugyanakkor a kommandói iskola számára adományokat is gyűjtenek a Kommandóért Egyesület RO10BTRLRONCRT0288651301 lejes számláján. (EUR: RO57BTRLEURCRT0288651301;
HUF: RO70BTRLHUFCRT0288651301)
(közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak