Közvitára bocsátották a jövő tanév beiskolázási módszertanát
2017. január 26. 16:27, utolsó frissítés: 16:27
Közvitára bocsátotta csütörtökön a tanügyminisztérium a 2017-2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási módszertant.
A tervezet szerint február 22-én teszik közzé a szaktárca és a tanfelügyelőségek honlapján az iskolai körzetek listáját, a beiskolázási terveket és a tanintézményekhez rendelt előkészítő osztályok számát.
Február 23-a és március 2-a között minden oktatási intézménynek nyílt napokat kell tartania, amelyek alatt a szülők elbeszélgethetnek az oktatókkal, a gyerekek pedig megnézhetik az előkészítő osztályok tantermeit, megismerhetik a pedagógusokat.
Március 14-éig le kell zárulniuk a pszichoszomatikus felméréseknek.
A tervezet szerint a szülők február 27-e és március 16-a között írathatják be az iskolába gyerekeiket, hétköznap 8 és 20 óra között, szombaton 9-13 óra között.
Március 18-a és 21-e között a tanintézetek feldolgozzák a kitöltött űrlapokat, 22-én pedig számítógépes elosztással határozzák meg, hova járhatnak iskolába azok a gyerekek, akiket nem a körzetükhöz tartozó oktatási intézménybe írattak be szüleik. Az eredményeket március 22-23-án teszik közzé.
A végleges névsorokat tartalmazó listákat április 6-áig kell kifüggeszteniük az iskoláknak.
A törvény értelmében a 2017. augusztus 31-éig hatodik életévüket betöltő gyerekeket kötelező iskolába íratni. A szeptember elseje és december 31-e között hatodik évüket betöltő gyerekeket is beírathatják szüleik, ha a szintfelmérő eredménye azt mutatja, hogy pszichoszomatikus fejlődésük megfelelő. Amennyiben nem, óvodai nagycsoportba kell beíratni a gyereket - áll a tervezetben. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak