Vádat emelt a DNA a konstancai ortodox érsek ellen
2017. február 03. 15:29, utolsó frissítés: 15:29
Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség Teodosie ortodox érsek, a dobrudzsai megyéket magába foglaló, konstancai székhelyű Tomisi egyházkerület vezetője ellen.
A DNA pénteki közleménye szerint az egyházi elöljárót azzal vádolják, hogy a hatóságoknak hamis, pontatlan és nem teljes nyilatkozatot adott, aminek nyomán jogtalanul szerzett európai uniós támogatást.
A vádirat szerint az érsek 2010 és 2016 között másik öt vádlottal együtt hamis nyilatkozatokat mutatott be a mezőgazdasági kifizetési ügynökségnél, és valótlanul állították, hogy 300 hektár szőlőt megművelnek. A vádhatóság szerint ezt azért tették, hogy részesülhessenek európai uniós támogatásban, amire valójában nem lettek volna jogosultak, mert 2010-ben az említett telken már nem termesztettek szőlőt.
Az ügyészség szerint a vádlottak hamisan állították azt is, hogy tiszteletben tartották a környezetvédelmi előírásokat, ugyanis 2010-ben a terület már elhagyatott volt, és ellepte a gaz.
A vádhatóság szerint a vádlottak így jogtalanul kaptak közel 1,4 millió lej értékű európai uniós támogatást. Az ügyészség zárolta az érseknek, valamint a polgárjogilag felelősségre vonható érsekségnek és egy kolostornak a bankszámláit.
Teodosie ellen egy másik ügyben is vizsgálat folyik. Azzal gyanúsítják, hogy 2009-ben csúszópénzt fogadott el egy fiataltól annak fejében, hogy az illetőt felvegyék a konstancai Ovidius egyetem ortodox teológia karára fél évvel a tanév kezdete után. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak